HTML

agimagus

Asztrológia, életbölcsesség, haiku, psziché, novellák és minden ami a fejemből kiesik és ide pottyan.

Friss topikok

Vörösiszap

2011.10.04. 12:13 bacsik

    Már éppen egy éve, hogy a tragédia történt. Az egész földi világot megrázta, megdöbbentette. Csak azokat ott nem, ahol a kollektív segítséget utalhatják, ha jogosnak ítélik. Ám ők azt mondták, nem természeti katasztrófa, hanem emberi mulasztás következménye volt. Lelkük rajta, nem vagyunk benne a pikszisben, kifogást lehet találni, emberi hibát bármiben, hisz gyarló földi halandók vagyunk, nem angyalok, s főleg nem istenek, csak ő nem hibázik. A keleti emberek ezt tudva pl. a szőnyegekbe direkt tesznek hibát,amivel talán elkerülik a véletlent. Hisz alapvetően a régi szövegekben a hiba egyben bűnt jelentett, illetve a Biblia is a bűnökben emberi hibás tulajdonságokat sorol. Hisz ki nem látja be, hogy " hisz bűnösök vagyunk mi..." mindannyian, de azt is tudjuk, bár sokan tagadják, bennünk van egy szemernyi isteni teremtőerő, mivel az első embert isten a saját leheletével keltette életre. És azóta is a belégzéssel ezt kapjuk folyamatosan, a jót, kifelé visszaadunk rosszat, melytől megtisztultunk. Aki foglalkozott keleti légzéstechnikákkal, tudja mire gondolok. Aki nem, az is tanulmányaiból ismeri a kémiai átalakulást, a szervezet számára hasznost beszívjuk, a károsat kileheljük. És mivel az emberi állat is,- még akkor is, ha a legfejlettebb faj, rengeteg szintű fajtával, és itt nem a bőrszín adta etológiai besorolásokra, hanem a lelki fejlettségi szintekre gondoltam, - mégis csak a természet része, tehát az általa okozott tragédia, lássuk be, természeti csapás. Azok nem jól látnak, nincs szívük, nem ismerték el ezen tényeket, fityiszt mutattak országunknak. De a népek, akik világszerte értesültek minden fórumon, azonnal adományok özönét juttatta el hozzánk, persze, az már megint más téma, hogyan, mikor, mennyit kaptak ebből a károsultak. Szóval úgy tűnik, a földi felett az égi világokat sem hagyta hidegen a vörösiszapözön, és ezennel azonnal intézkedtek, hogy ha a hivatalosak nem akarnak, akkor az irgalmas szamaritánusok segítsenek. Persze a belföldiek sem maradtak ki ebből, az évfordulóra elkészült a nemzetközi hírű tervező által megálmodott lakópark. Sajnos, a Sors fintora, hogy a valamikor nekem is kolléga Makovecz Imre, már nem érte meg, szó szerint önfeláldozó munkát végzett. Jutalmát már a felsőbb osztályokban nyeri el, itt a méltatás és búcsú felemelő volt minden fórumon. Szóval a vörös iszapáradat olyan jelenség volt, mint mikor az emberi szervezet túl gyorsan méregtelenít. A méreg újból felszívódik, és kellemetlen mellékhatásokkal akár pszichózist is okozhat. Nálam is kezdetben a NES cseppek túlpörgették a szívemet, csökkenteni kellett, lassabban, de kevésbé megterhelőn méregtelenít. A tisztulás után beindulhatnak az öngyógyító folyamatok, a megújulás. A két tragikus helyszínen is a tönkrement házak helyett lett új, köszönhetően a sok segítségnek. A tárgyi veszteségek is valamennyire pótolhatók, bár az emléktárgyak nem. És az emberi és állati életek sem kaphatók vissza, a természeti értékek is csak lassan születnek ujjá, a mérgezés hatásai kiszámíthatatlanok. Az élet fintora, hogy megint az emberi technológia okozta a vesztet. Ami a földből vétetett, a bauxit nem, a timföld nem, csak a vegyszer, ami átalakította. Ismét az emberi tudomány, technika az önpusztítás oka. A kisemberek életmódja Önpusztító, a tudósoké Földpusztító, kellő gondossággal megelőzhető. Régen a háborúk után jöhetett megújulás, mostanság a természeti katasztrófák hozzák az ujjá születést, fejlődést, modernizálást. A túlnépesedett Föld már természetes szelekcióval nem tud fejlődni, mert a tudomány, ha teheti, minden életet megment, sőt, a teremtést gyakorolja, az állatvilág manipulálásával felborult a tápláléklánccal az életért Harmónia. Én bízom benne, és biztatnak sokan, akik a jövőt kutatják, hogy ahogy az Univerzum Rendje is a Káoszból született egykor, ezután is úgy lesz. A Biblia is az Apokalipszis lovasait jövendöli, akik rendet raknak, és utána eljöhet Krisztus Királysága is minden ember szívében. Mert a lélek tisztulása is borzalmakon vezethet keresztül, mind a három síkon akár, utána jön az Egység, a Hármas, a Test, Lélek, Szellem, Egy-Én-Súlya. Az egyensúly biztosítja a Király érzést, az ember és környezete, a külső és belső Harmóniáját. Az Aranyketrec versem mottója is ez: " Légy király, uralkodj magadon!" A Kerekerdő mesémben pedig követhetjük a főhőst a Sárga Úton a Kettősség falvától az Egység Palotájáig. Alkalomadtán blogolom azokat is, remélem a vörös iszapról is hamarosan csak a fáma fog mesélni, hogy egyszer volt, hol nem volt......., aki nem hiszi, járjon utána!

 

Szólj hozzá!

Címkék: hiba segítség természet méregtelenítés tragédia önfeláldozás teremtőerő

A bejegyzés trackback címe:

https://magikus.blog.hu/api/trackback/id/tr433277523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása